A Haditechnikai Intézet szerepe a hazai haditechnikai fejlesztésben

(HM Haditechnikai Intézet 1920-2000; 4-6. oldal)

Az Osztrák-Magyar Monarchia időszakában a közös had­sereg technikai fejlesztését végző intézet 1918-ig Wiener Neustadtban működött. A fiatal önálló magyar állam első feladatai között szerepelt a magyar haditechnikai kutatás és fejlesztés kialakítása. 1920-ban a Honvédelmi Minisz­térium létrehozta a Magyar Királyi Honvéd Haditechnikai Intézetet, de fél év múlva a nemzetközi fegyverzeti ellen­őrzések miatt rejtve, Technikai Kísérleti Intézet néven egyetemi intézetnek álcázva tovább működött. Az Intézet nélkül a Magyar Honvédségnél új haditechnikai eszközt nem lehetett alkalmazni. A fegyverek vizsgálatához szük­séges technikai kísérleteknél Hajmáskér és Örkénytábor melletti lőtereket használták.

Az Intézet vezetője hamarosan a hadi műszaki törzs­kar (hmtk) vezetője lett, aki közvetlenül tárgyalt a minisz­terrel és előterjesztési joga volt a kormányzóhoz. Az In­tézetnél fiatal, tapasztalt katonatiszt-mérnökök teljesítet­tek szolgálatot.

A fejlesztési munka számos eredménye közül a bemu­tatást Dr. Feimer László hmtk. alezredes munkájával kezd­jük, aki 1929-30-ban kidolgozta a „K" vasúti híd terveit, en­nek 36. M és 41. M változatait a háború során sűrűn alkal­mazták, de még ma Újpesten az Északi Vasúti Híd egyes elemei is ebből a háborús készletből kerültek a helyükre.

A WM gyárban épült meg az 1933 óta Nagy-Britanniá­ban áttelepülő Straussler Miklós gépészmérnök váltótal­pas, úszóképes V-3 és V-4 harckocsija, valamint az AC-I: III D páncélautója. Ebből származott a WM által gyártott Csaba páncélgépkocsi és az utódjának tervezett Hunor terve. A harcjármű fejlesztés terén elért eredményeket a következő tanulmányban fogjuk majd részletezni

A honvédelmi miniszter 1940-ben a HTI-nél szolgáló Bézler Károly hmtk. ezredest beosztásából felmentve a DIMÁVAG vezérigazgatójának nevezi ki. A HTI-ból áthe­lyezett tervezőirodában készültek el a 40 mm-es páncél­törő ágyú és a 105 mm-es tarack, de itt honosítják a svéd és olasz lövegeket.

Magyarország a háború során nem kapott élvonalbeli fegyverzetet szövetségeseitől. A háborús kényszer a talál­mányok, az új konstrukciók hosszú sorát hozta. A negyve­nes évek elején Misnay József őrnagy Schárdin német fi­zikussal együtt tapasztalati úton felfedezi a kommulatív hatást, amelyet magyarázni nem tudtak, de a 43. M har­ckocsiaknában, a 43. M lövő tányéraknában és a Buzo­gányvető robbanófejében alkalmazott.

A HTI 1941 körül két titkos szakosztályt hozott létre, a rakéta- és a radarfejlesztés terén. A munka titkosságára jellemző volt, hogy a radar szó helyett a rádióbemérő kife­jezést alkalmazták. A katonai részről a radarfejlesztési munkát Dr. Jáky József hmtk. alezredes, a HTI radar szakosztály vezetője vezette és koordinálta. 1943-tól a minisz­teri biztosként vezette Dr. Bay Zoltán csoportjának tevé­kenységét.

Merőben tévedés az az állítás, hogy az Egyesült Izzó­ban rejtve dolgozó 9 fő fizikus tervezte meg a magyar lo­kátorokat. Az üzemben az adócsövek készültek és kap­csolási rajzok a szerkezet elveihez. Dr. Istvánfi Edvin mű­egyetemi tanár tervezte az antennákat, de megvalósítva nem is látta azokat. Az alapadatokat azok a HTI-ben szol­gáló katonatisztek szolgáltatták, akik láttak német lokáto­rokat és módjuk volt az 1943 decemberében Budapestre érkező Dóra lokátorokat a légvédelmi üteg mellett műkö­désben látni, így készült el ennek a magyar változata, a Borbála.

Sajnos nem tudjuk pontosabban nevesíteni a HTI raké­ta szakosztály munkatársait, de a kialakított 60 mm-es Páncélrém és a 43. M. Buzogányvető páncéltörő-, és a Lidérc levegő-levegő rakéták már 1944-ben jelezték az új iparágban elért sikereket.

A II. világháború után 1947 őszén létrehozták a Katonai Műszaki Intézetet, amely mostoha körülményei ellenére megkezdte a hadfelszereléssel való technikai tevékenysé­get. A hamarosan induló hároméves terv megváltoztatja a gazdasági helyzetet, a fejlődő nehézipar jó hátteret nyújt a haditechnikai fejlesztéseknek. 1948 júniusától ismét Hadi­technikai Intézet néven egyre bővülő szervezet kezdi el az iparvállalatokkal az együttműködést. A feladat elsősorban a háborús eszközök felújítására és rendszerbeállítására irányult. A fejlesztések között szerepel a 60 mm-es pán­céltörő rakéta és a könnyű harcjárműre tervezett 68 mm-es rakétaindító, a gyalogsági 94 mm-es rakétavető, a pus­kagránát, a kísérleti tüzérségi lokátor. Az elért eredménye­ket a formálódó katonai együttműködés miatt ezek a fej­lesztések hamarosan háttérbe szorulnak és helyettük a szovjet haditechnikai eszközök honosítása lesz az Intézet egyik legfontosabb feladata. Egyes fegyvernemeknél ve­gyes fejlesztésű haditechnikai rendszereket alkalmaznak. Például az 56 mm-es légvédelmi tüzérrendszernél hazai E-2 lőelemképző mellett a szovjet SZON-9 típusú radart alkalmazták, a lövegeket orosz dokumentáció alapján ha­zánkban gyártották.

A létrejövő Varsói Szerződés és a KGST-ben megalaku­ló Hadiipari Bizottság megteremti azt a keretet, amely ki­alakítja az országok közötti sokoldalú együttműködést és a fejlesztési, valamint a gyártási feladatok tagországok kö­zötti megosztásához vezetett. Hazánk egyes haditechni­kai eszközök terén (híradás, rádiófelderítés, stb.) egyre nagyobb feladatokat kap.

A hatvanas évek közepétől a gépesített lövész alakulataink mozgékonysága fokozása érdekében hazai bázison páncélozott harcjármű fejlesztését és gyártását kezdték el. Ez a munka az Intézet talán legnagyobb gazdasági be­ruházásokat is megmozgató feladata volt. Egyben ez volt az egyik utolsó jelentős fejlesztés, amikor a Magyar Hon­védség hazai fejlesztésű haditechnikai eszközt vett át. A VSZ miatt a katona egyéni felszerelésén kívül szinte min­den jelentősebb fegyverzet külföldről került be. A hazai fej­lesztés a VSZ által nem kezelt feladatoknál, illetve a szov­jetfejlesztőknél lemaradó területeken tudtuk érvényesíteni. A hazai közlekedési infrastruktúra fejlesztése során fi­gyelembe vették a honvédelmi érdekeket és az Intézet által vezetett fejlesztői munka eredményeként, elérték, hogy az uszályokra alapozva hidat építsenek. A TS-uszályhíd fejlesztése jelentős gazdasági megtakarításokat eredmé­nyezett, Intézetünkben folyó több évtizedes tevékenység egyik legkomolyabb elismeréseként a híd fejlesztői (köz­tük a HTI munkatársai) Állami Díjat kaptak.

A hetvenes évek közepétől a VSZ és a KGST hatására hazánk hadiipara szinte a kifutó szovjet híradástechnikai, finommechanikai eszközök, egyes gépipari termékek gyártására szűkül. Ez jelentősen befolyásolja a fejlesztést is. A szinte minden területre kiterjedő egységesítési szab­ványosítási törekvések miatt számtalan összehasonlító vizsgálatot végeztünk. Pedig a fejlesztők olyan új, korsze­rű eszközöket alkottak, mint a térképészeti célra fejlesztett MTA-I geodéziai iránymérő, ebből a hazai fejlesztésű berendezésből több VSZ tagállam vásárolt. De a rádiófelderítő rendszerek terén is értünk el sikereket.

A nyolcvanas évek elején az új eszközök beszerzése az egész VSZ belül kifulladni látszott. Egyre több korszerűsí­tési program fogalmazódott meg. Kiemelkedő eredményt értek el a hagyományosnak is nevezhető tűzvezető téren. Az Árpád rendszer már a számítástechnikai fejlettségün­ket demonstrálta. A fejlesztői a végzett munka elismerése­ként megkapták a Zrínyi Miklós Díjat. Az átgondolt fejlesz­tési terv a pontossága és egyszerűsége miatt volt népsze­rű. Ezt koronázta meg az összehasonlító lövészet, mely során a korszerűségét és pontosságát a magyar rendszer fényesen igazolta.

A VSZ széthullása miatt üzemeltetési problémák és szükséges nemzetgazdasági átalakulások ellenére a ka­tonai fejlesztők kilencvenes évek elején új javaslatokkal álltak elő. 

Árpád tűzvezető rendszer

A Gepárd fegyvercsalád tagjait a célban kifejtett hatás és átlag feletti pontosság emeli & hasonló fegyverek fölé. A megbízhatósága, élettartama miatt kiemelkedő fegyver­nek tekintjük a 9 mm-es P9RC pisztolyt és a KGP gép­pisztolyt. A ballisztikai védőmellény család a megfelelő ballisztikai védelmen kívül kitűnik azokkal az előnyökkel, amelyek viselőjének nemcsak a védelmét, de komfortér­zetét is fokozták. Jelentős eredményt értek el a hazai fej­lesztők a NATO szakemberek által később elismert légtér-szuverenitási hadműveleti központ elemei fejlesztése so­rán. Itt fontos megemlíteni, hogy a fejlesztések zömét még önállóan kezdték meg a szakembereink, és a NATO csat­lakozás után ezeket a fejlesztéseket mind hasznosítani tudtuk. Ezekhez a fejlesztésekhez tartozik a pilóta nélküli repülőgép és az által alkalmazott berendezések terén el­ért eredményeink.

A múltban a Magyar Honvédségnek meghatározó-, sőt egyes szakterületeken kultúra teremtő és kezdeményező szerepe volt, mint pl. gépjárműgyártásban, a távközlés­ben. Olyan feladatok kidolgozását támogatta, melyek el­sősorban az ipar feladatai lettek volna, a mérés és mű­szertechnika területén (pl. ionoszférakutatás), a számítás­technika területén, a távközlés területén (pl. új frekvencia­sávok használatba vétele, digitalizáció, optika alkalmazá­sa az elektronikában), így azt mondhatjuk, hogy a honvéd­ség a magyar ipar felé kezdeményezőként lépett fel és jó néhány esetben olyan irányokra hívta fel az ipar figyelmét, melyek igen perspektívek voltak.

Külön kiemelést érdemel a honvédség meghatározó sze­repe a rádióelektronikai eszközök kifejlesztésében, melyek termékei európai nívón állnak. Bármilyen irányból is nézzük a honvédség és a hazai ipar kapcsolatát, megállapítható, hogy az ipar életére a honvédség serkentőleg hatott.

Ha a jelen tendenciáit nézzük, a meghatározó szerep, súlyában és tartományában is beszűkülő jellegű, de ez csak egy elhamarkodott, nem teljesen átgondolt helyzet kialakításának eredménye, mert egy kis létszámú, de ha­tékony fegyveres erő ma már egy jobban elektronizált honvédséget jelent.

A fejlettebb honvédség az iparral való magasabb rendű kapcsolatot és együttműködést kíván meg, különösen a NATO csatlakozás teremtette nagyobb külföldi együttmű­ködés lehetőségét nem szabad elveszítenünk.

Az új védelmi elgondolás kialakítása egy sor problémát vet fel, de már most megállapítható, hogy minden eddigi­nél jobb együttműködés szükséges a honvédség és az ipar között, modernizálni kell a honvédség elektronikai eszközeit és ennek érdekében, mind vertikálisan, mind horizontálisan növelni kell a védelmi elektronikai kutatáso­kat, fejlesztéseket.

A csökkenő létszám és haditechnikai eszközállomány következtében egyre csökken a reménye annak is, hogy a védelemmel kapcsolatos kutatás-fejlesztési költségek je­lentős export nélkül, a gyártásban megtérülnek

A Haditechnikai Intézet az eltelt nyolcvan év során számos eredménnyel igazolta, hogy hazánk tudósai, mérnökei ké­pesek magas színvonalú hadiipari termék előállítására, és amikor a fegyverzet korszerűsítését mérlegelik, fontos ügyelnünk arra a tényre, hogy csak a nagyon gazdag orszá­gok engedhetik meg maguknak a teljes fegyver skála külföl­di beszerzését, és a külhoni szervizelését. Csak hazai meg­rendelésekkel lehet megőrizni azt a rohamosan zsugorodó hazai fejlesztői és gyártó bázist, amely képes a bonyolult, összetett követelményeknek megfelelni.

R.T.