Dr. Hajdú Ferenc: A Haditechnikai Intézet páncélromboló rakétavető fejlesztései az 1950-es években I.

A második világháború után a hadsereg személyi, szervezeti fejlesztése az 50-es évek elejére érte el azt a szintet, amikor már megalapozott (néha irreális) katonai és műszaki igényeket tudott támasztani eszközrendszerének kialakításához. A fejlesztések prioritási sorrendjében előkelő helyen állt a magyar páncélelhárítás kiépítése. Az egyik elképzelés szerint a kis alegységek páncélvédelmét kellett megoldani úgy, hogy ne szoruljanak harckocsi vagy páncéltörő tüzérség támogatására. Az akkori szovjet elképzelésekbe egyébként is beleillett a nagy mennyiségű élőerő bevetése ellenséges páncélosok ellen. A fejlesztési téma indításához alapot biztosítottak a második világháború alatti hazai kutatási eredmények.

1944M kézi rakétavető - LidérC

1. ábra A második világháborús magyar 60 mm-es 1944 M. kézi rakétavető rajza

A Lidérc, a 44.M buzogányvető vagy a kumulatív aknák nemcsak a fejlesztői állománynak, hanem a hazai hadiiparnak is szolgáltattak elméleti és gyakorlati tapasztalatot. Bár a világháború pusztítása jelentősen visszavetette a szakképzett mérnökök, a fejlesztés és gyártás során használt gépek, műszerek mennyiségét, de szinte minden szakterületen maradt kapacitás egy fejlesztés és egy prototípus elkészítéséhez. Jelenleg nincs adat, hogy a régi HTI titkos rakétaszakosztályának egyetlen embere is részt vett volna az 1949 utáni munkákban. A névsorokból ez nem tűnik ki. így a fejlesztés erőltetett módon valószínűleg elölről indult.

AZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA

A Haditechnikai Intézet 1949 végén a Honvédelmi Minisztériumtól kapott feladatot egy rakétahajtású páncélromboló fegyver fejlesztésére, mely egyszerű alkatrészekből, olcsón, hazai ipari bázison, tömegesen előállítható. A fegyver harcászati-műszaki követelményeit az intézet III. szakosztálya dolgozta ki, melyet a HTI parancsnoka hagyott jóvá. Az első követelmények szerint a fegyver 160 cm hosszú és maximum 11 kg-os lehetett, 4 lövés/perc tűzgyorsaságot kellett elérnie a két kezelőjével. Merőleges becsapódás esetén át kellett ütnie 130 mm páncélzatot. Hatásos lőtávolságának el kellett érnie a 250 métert.

A fejlesztők első lépésként rekonstruálták a második világháborús magyar 60 mm-es kézi páncéltörőt, majd ennek módosításával 1950 februárjára elkészítették az első mintapéldányt.

Utángyártott 60 mm-es 1944M vetőcsőEgy hiányos példány az FLÜ múzeumában

14. ábra. A 60 mm-es 1944M. vetőcső utángyártása az 50-es években  

16. ábra. Egy hiányos példány az FLÜ múzeumában

A mintát a csepeli Nehéz Szerszám­gépgyár készítette el. A fegyver tömege a tervekkel ellentétben elérte a 14 kg-ot. Az elsütőberendezés indukciós elven működött. A felhúzókar segítségével meg kellett feszíteni az ütőrugót, majd a fegyvert a biztosító lenyomásával kibiztosítani. A billentyű elhúzásával az ütőrugó felszabadult, és az ütőrúd segítségével az indukciós tekercs vasmagját a tekercsbe nyomta. Az indukált áramot a tekercsről az érintkező rézhüvelyhez vezették. Ebbe a rézhüvelybe csatlakoztatták a rakéta hajtóházában elhelyezett izzógyújtó két végét. A cső hátsó végét védőburkolat védte. A nézőke és a célgömb a csőre volt hegesztve. Ugyancsak hegesztéssel került a csőre az elsütőberendezés, a válltámasz és a védőburkolat is. A nagy tömege miatt a Nehéz Szerszámgépgyár új feladatot kapott. Úgy kellett átszerkeszteniük, hogy a tömeg jelentősen csökkenjen.

AZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA ELSŐ PROTOTÍPUSA 1950-BŐLAz első változat napjainkban

7-8. ábra. Az 1950. februárban elkészült első prototípus, melyet a csepeli Nehéz Szerszámgépgyár (1310. sz. vállalat) készített el  

10. ábra. Az első változat napjainkban 

A második változat 1950. november végére készült el. Az új fegyvernek három lába volt. Az első láb hossza szabályozható volt, ami segítette a célzást. A hátsó két láb felhajtva válltámaszul is szolgált. A felhúzóberendezés, az elsütőberendezés és az indukciós tekercs közös alumíniumházba került, a lábak, az irányzéktartó egy csőre húzott öntött alumínium védőburkolatra került. A hátsó csővédő burkolat anyaga is öntött alumínium volt. Az irányzást egy későbbre tervezett célzó távcsővel akarták megoldani. Az elkészült minta elektromos elsütőberendezésének működése a sorozatos érintkezési hibákból adódóan nagyon bizonytalan volt. A lőpróbák során az is kiderült, hogy a rakéta hajtóanyaga nem ég ki a csőben, és a cső elhagyása után a még működő rakétából kirepülő gázoktól és lőporszemcséktől semmi nem védi meg a kezelő szemét és arcát.

AZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA második PROTOTÍPUSA 1950-BŐLAZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA

9. ábra. A második változat 1950 novemberére készült el szintén a Nehéz Szerszámgépgyárban 

12. ábra A vetőcső jobbról nézve

A harmadik változatot már a HTI konstruktőrei tervezték. A mintapéldány csövét még a szerszámgépgyár állította elő, de a többi alkatrészt már a 133. számú vállalat készítette el 1951 januárjára. A fegyver két alváltozatban, lábas és kerekes kivitelben készült el. A lábas alváltozat 11, míg a kerekes 25 kg tömegűre sikerült. Az elsütőszerkezetet is megváltoztatták, és egy mechanikus úton történő indítást választottak. A cső végén lévő kakas az elsütőrúdtól mozgatva rácsapott a rakétalövedék végén található csappantyúra, mely elindította a lőpor égési folyamatát. A rakéta hajtóanyaga továbbra sem égett el a csőben, ezért a hátrarepülő lőporszemcsék ellen egy alumíniumpajzsot szereltek fel. A pajzson egy üveglemezen keresztül lehetett célozni, mégpedig az üvegre karcolt kereszt és a cső végén található célgömb segítségével. A kerekes alváltozatra egy alumíniumcsövekből készült húzófogantyút terveztek. A cső két végére még egy-egy hordfogantyú is készült. A pajzs ezen nem alumíniumból, hanem 4 mm-es páncéllemezből készült. A vizsgálatok során kiderült, hogy a rakéta indításakor a fegyver csöve elmozdult, és így jelentősen rontottaa szórásképet. Az elsütőberendezést felhúzott állapotban nem lehetett biztosítani, és ez veszélyes volt a kezelőre. Az üvegbe karcolt fonalkereszt sem vált be, mert a pajzs néhány indítás után deformálódott, és a 3 mm-es üveglemez eltörött. A kerekes változat indokolatlanul nehézre sikerült a fegyver saját tömegéhez képest.

Harmadik változatHarmadik változat kerekes kiegészítői

15. ábra. A 68 mm-es vetőcső harmadik változata 1951 januárjában, a lábas alváltozat 

13. ábra. A 68 mm-es vetőcső harmadik változata kerekes alváltozatának kiegészítői

A negyedik változat 1951 júniusára készült el. Tömege 13 kg-ot tett ki. Ütőszeges elsütésűre és dobozirányzék-kal tervezték. A hátsó csőtoldat két darabból készült úgy, hogy az egyik fele egy csap körül kifordítható volt. A kifordítható rész közepén volt az elsütőberendezés. Ezzel kívánták megoldani, hogy a töltő biztosítani tudja a fegyvert a töltési folyamat végéig, és csak akkor lehessen indítani, amikor kezét a veszélyes zónából már elvette. A felcsukható lábat meghagyták, és a magassági irányzás megkönnyítésére a hátsó lábat állíthatóra tervezték. Az irányzékdoboz első fala plexiből készült, amelyre irányzékot és előretartási osztásokat karcoltak. A korábbi alumínium alkatrészek helyett vashüvelyt alkalmaztak, melyre rögzítették a markolatot, a pajzsot, az irányzékot és a hátsó lábat. Ez a változat is nehéz volt. Az elsütőszerkezet nem csak bonyolultnak, hanem megbízhatatlannak is bizonyult. Esetenként a hátsó csőtoldatot a kiáramló gázok energiája le is szakította.

Negyedik változat Negyedik változat  

17. ábra A negyedik változat 1951 júniusában

19. ábra. A negyedik változat kihajtott csőtoldattal

 

A fegyverrel 1952. szeptember 9-én bemutató lövészetet hajtottak végre a honvédelmi miniszter előtt, mely után több ponton módosítani kellett a terveit. Meg kellett változtatni az irányzék szállemezét, hogy ezzel javítsák a célzás pontosságát. Az állvány lábait rövidebbre kellett venni, hogy ezzel csökkentsék a tüzelés magasságát. A pajzsot rugós szerkezettel kellett rögzíteni a csőhöz, hogy az behajtható legyen, megkönnyítve ezzel a málházást. Más kisebb módosítások után az áttervezett változat a következő fő elemekből állt: cső a lövedékakasztókkal, markolat és elsütőberendezés. irányzék és célgömb, láb, pajzs.

A fegyver ötödik változata 1952 márciusára készült el. Ezt megelőzte a HTI Műszaki Bizottságának kétfordulós egyeztetése, ahol kisebb módosításokat határoztak el. Ennek eredményeként készítették el a pajzs nélkül 7,1 kg tömegű, mechanikus elsütésű. dobozirányzékos változatot. A könnyítés két okra vezethető vissza. Egyrészt visszatértek a jóval egyszerűbb, könnyebb és megbízhatóbb mechanikus, kakasos elsütéshez, másrészt a cső belsejébe három párhuzamosan futó sínt szereltek, mely a rakéta vezetésére szolgál, így a cső falát jóval vékonyabb és ezért kisebb tömegű anyagból készíthették. Ez a változat sem sikerült hibátlanra. Az elsütőberendezés használat közben deformálódott, és ennek következtében megbízhatatlanná vált. A kisipari módszerrel készült vezetősín (oromzat) egyenlőtlen volt, és helyenként görbe. A korábbitól eltérően kisebbre tervezett irányzék szűk látómezeje és kis fényerőssége nem bizonyult elegendőnek. Az eszközről fotó sem maradt fenn.

A hatodik változatból a két mintapéldányt a 133. számú vállalat készítette el 9000 forint értékben. A sorozatgyártási árat 600-800 forint körüli összegre tervezték. A változat tömege ekkor 8,4 kg volt és a tüzelési magassága 36 cm. A tömegnövekedés oka az elsütőberendezés és a markolat megerősítése, valamint a pajzs és az új irányzék volt. Egy változaton 1,8-szeres nagyítású célzótávcsövet, a másikon célgömböt és plexiből készült fonalkereszt nézőkét próbáltak ki.

Hatodik változatHatodik változat

20. ábra. A hatodik változat optikai irányzókkal

21. ábra. A hatodik, rendszeresítésre tervezett végső változat

A gyári átvétel műszaki feltételeit a rakétaszakosztály főmérnöke hagyta jóvá 1952 októberében. A 133. számú vállalat két példányt gyártott le december 2-ára, hogy a Fegyver- és Lőszerosztály állománya a Táborfalvai Lőkísérleti Állomáson elvégezhesse a sorozatgyártásra tervezett változat próbáit. December 8-13. között került sor az újabb bemutató lövészetre, mely egyben a tartóssági lövészet végét is jelentette. Közel 500 indítás után megállapították, hogy a fegyver alkalmas lehet a gyalogság páncélelhárító tűzfegyvereként ellenséges harckocsik és páncélozott járművek megsemmisítésére, illetve a gyalogsági tűzfészkek pusztítására. Könnyen mozgatható, könnyen rejthető és erős piszkolódás és nedvesség körülményei között is üzembiztosán alkalmazható. A fegyvert csapatpróbára javasolták, és a terveket, rajzokat, valamint egy prototípust a csapatpróba-mennyiség gyártásához átadták az MN Vezérkar Anyagi-technikai Csoportfőnökségnek.

RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA - horonykialakítás

18. ábra A hornyok így kerültek kialakításra

A hozzá tartozó rakétalőszer fejlesztése szintén 1949-ben indult a követelmények kielégítésére. 150 m-en a lőszer találati képe 25%-os közepes szórásképeltérés mellett mind magasságban, mind szélességben nem lehetett több mint 70 cm. A lőszernek át kellett ütnie 130 mm jó minőségű páncéllemezt 90°-os találati szög mellett. Az első kísérleti minta kialakításához alapkutatások indultak a megfelelő stabilizátor, emelkedési magasság, hajtóanyagház és súlypont kialakítására. A rakéta fejlesztésében vett részt a lőszerosztály állományába tartozó Vinkler Mihály mk. hadnagy is. Alapvetően a kísérletek és vizsgálatok végrehajtása fűződik a nevéhez. A kísérleteket a táborfalvai Lőkísérleti Állomáson végezték. A rajzokat és az utasításokat a HTI-ben készítették el, míg a rakétát a 133. számú Állami Vállalatnál gyártották. Egy kisipari módszerrel készült rakéta előállítási ára 600 forint volt. A rakétalőszer egy két helyen vezetett 68 mm átmérőjű és 604 mm hosszú hengeres test volt. (Czapek Béla mk. alezredes emlékei szerint a rakéta három helyen volt vezetve, melyet a vetőcső rajza is alátámaszt. A két helyen történő vezetés egy korábbi változatnál lehetett, vagy csak elírás a jelentésben.) Tömege 2100 g-ot tett ki. Repülési sebessége 35 °C külső hőmérséklet mellett alig érte el a 95 métert másodpercenként. A páncélromboló hatását egy fejgyújtóval indított préselt nitropentából előállított kumulatív töltet okozta. A rakétát perkussziós gyújtással tervezték indítani. Fúvókájának átmérője 13 mm volt. Volt egy 15,25 mm-es fúvókás vizsgálat is, de a szórásképeredmények nem mutattak eltérést a 13 mm-es változattól, pedig a repülési sebesség 105 m/s-ra növekedett, így ezeket a kísérleteket abbahagyták. A próbák során a szóráskép magassági összetevője 250 m-en már megközelítette a 140 cm-t. 1952. december 8-áig összesen 529 db rakétát indítottak, melyek újabb problémákra világítottak rá. Alacsony hőmérsékletek (-1-+6 °C) mellett a lőpor égési tulajdonságai megváltoztak. A rosszabb hatásfokú égés csökkentette a nyomást, ami tovább rontotta a találati pontosságot. A kisipari módszerrel előállított rakéta egyébként is rossz aerodinamikai tulajdonságai miatt és a gyártás során jelentkező technológiai hiányosságok, például a hajtóanyagház repedései és zárványai, valamint a csavarmenetes kapcsolódások illesztetlenségei tovább rontották a megbízhatóságot. Stabilitása sem volt megfelelő. A fejnehéz rakéta német Panzersch-reckben alkalmazott gyújtójának fémházát Czapek Béla mk. hadnaggyal, a gyújtó tervezéséért felelős mérnökkel műanyag házasra terveztették át. A jelentkező problémák ellenére a további kísérletek 1953-as folytatásához 1500 db újabb módosított rakéta beszerzésre tett javaslatot a HTI. Ezt a keretet nem kapták meg, így ez a sorozat nem is készült el.

 

AZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA AZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA

2. ábra. Az első ismert rajz 1952-ből. mely (figyelembe véve, hogy már két éve folyt a fejlesztés) bizonyosan sok változtatáson átesett, már "letisztult" változat   3. ábra. Egy hónappal későbbi teljesen áttervezett változat. Rövidebb, könnyebb, áttervezett fúvókás és stabilizátoros változat a harci rész komolyabb változtatása nélkül

AZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA AZ RV-3 68 MM-ES RAKÉTAVETŐ ÉS PÁNCÉLROMBOLÓ RAKÉTA

4. ábra. Egy évvel későbbi változat, mely ismét hosszabb és nehezebb, mint a második változat, nagyobb stabilizátorfelülettel 

 5. ábra. Egy 1962-es változat RP-3-as gyújtóval

 

 (Az ábrák számozása az eredeti cikkben található számozással egyezik. A cikk két részletben jelent meg a 2010/5. és 2010/6. számban, a felhasznált képek itteni elhelyezése a eltér a nyomtatott cikkben való elhelyezéstől.)

Forrás cikk: 
Haditechnika 2010/5

FansBRANDS

Eredeti Forma1 termékek